17.fejezet-Furcsa álom

Na meg is jöttem a fejivel. Jó olvasást hozzá :)


Zene a fejihez:

Nina szemszög

Úsztam a sötétség tengerében. Mások szerint ez iszonyú lenne de engem jelen pillanatban megnyugtatott. Itt nem ért semmilyen csalódás,kín,fájdalom sőt ami a legjobb az az volt hogy nem éreztem Alec hiányát. Ilyen nyugodtnak kimondhatom még egész "életemben" nem voltam. Ha ezt a szenvedést életnek lehetne hívni. Szemem előtt most nem volt semmi csak a mély feketeség ami szó szerint egyre jobban magába szippantott. Nem tudnám leírni azt az érzést ami most körül jár. Izgatott vagyok de félek egyszerre. Boldog és izgatott vagyok mert lehet hogy találkozom a szüleimmel és Aleccel.És félek mert nem bírnám elviselni ha a testvéreim az én elvesztésem miatt szenvednének. És persze az se mellékes hogy mind nagyon hiányoznának. Bárcsak lehetne egy olyan kis kapu amin ki bejárkálhatnék egyszer az élők sorában másszor meg itt.

  Dimbes dombos volt az egész táj. A patak kristály tiszta kék vize csobogott le egy kisebb vízesésből. A patak másik oldalán az erdő előtt volt egy kis rét ahol a szarvasok és az őzek épp legelésztek. A rét mögött kezdődött egy kisebb erdő ami egy hegyen vezetett fölfelé. Egyszer csak zörejt hallottam az erdő fái közül. Egyből odakaptam tekintetem és megláttam elsőnek anyát csodaszép fehér ruhájában. Egyszerű volt de mégis meseszép. Aztán apa is kilépett rajta egy fehér zakó,egy fehér póló,egy fehér nadrág és egy fehér lakkozott cipő volt. Furcsálltam is mert apa sohase volt ilyen típus inkább csak egy torna csuka,laza ing és farmer.
De mit is képzelsz te ostoba lány.-szóltam rá magamra.-Ők már meghaltak. Vagyis ennek csak egy magyarázata lehet: hogy én is meghaltam. Egyszerre könnyebbültem meg és egyszerre szomorodtam el.-egy szívembe hatoló mosoly törte meg elmélkedésem. Oly rég vágytam már erre. Az anyai szeretetre.
-Anya,apa.-ugrottam karjaikba.-Mit keresek itt?-engedtem el őket.-És ha meghaltam hol van Alec?-kérdeztem és kissé szomorúvá váltam.
-Nem haltál meg lányom.-mosolygott apa és anya egyszerre.
-Akkor meg? Ti mit kerestek itt,és én?-kérdeztem egyre jobban zavartam. Korábban amikor Alec még élt történt már velem ilyen de az nem volt ilyen valóságos.
-Te hívtál minket.-mosolygott anya.
-Én?-kérdeztem furcsán és elgondolkodtam.-Nem,nekem még mindig nem rémlik.-néztem fel rájuk. Apa halkan felkuncogott.
-A humor érzéked tőlem örökölted.-mondta csibészes mosollyal,magát kihúzva apa.-Te kis butus.-csapott aprót orromra.-Anyád nem úgy értette,hanem hogy a tudatalattid hívott minket.-mosolyogott apa.
-Akkor ezt az egészet most én találom ki,-kérdeztem vissza. Megint úgy éreztem magam mint 6 évesen. Amikor mániám volt hogy mindenkinek kérdéseket teszek fel. Mondhatni elég kíváncsi természet voltam. De persze csak mert akkor ismerkedtem még meg a nagyvilággal.Az iskolával és a hasonlókkal.
-Igen-mosolygott egy kissé most már fanyarul anya.Én hirtelen ötlettől vezérelve kinyujjtottam karom és utánuk kaptam. Vártam hogy mint utoljára átmegy majd a kezem rajtuk de nem történt. Kezem beleütközött apa kidolgozott felsőtestébe.
-Hogy,hogy nem megy át a kezem rajtatok mint múltkor?-kérdeztem összeráncolt szemöldökkel és a biztonság kedvéért még egyszer megpróbáltam de semmi.
-Hát...ő...-haboztak.
-Mi fojik itt?-kérdeztem zavartan. Normál esetben tuti tajtékzanék de nem éreztem semmi dühöt. Mintha az egész testemet magába vonzotta volna Jackson képessége amivel az idegbevisz néha. Persze ezt nem szó szerint érteni mert pont az idegesít hogy ő lenyugtat. De akkor végül is nem is idegesít csak...ááá hagyjuk.-zártam le magamba a vitát.
-Semmi-csuklott el anya hangja a végére.
-De ha titeket kitalálta a tudatalattim akkor hol van Alec? Máson se gondolkodom mostanában mint ő rajta. Akkor meg?-kérdeztem zavarodottan de mint azt az előbb mondtam a várva várt idegesség nem jött.
-Lehet...nem is olyan fontos számodra mint azt te elképzeled.-szűrte apa. Na most jött el az az idő amikor az idegesség lesújtott rám és ha nem az apám lenen és nem szeretném ennyire biztosan szét téptem volna. Hirtelen furcsa érzés kerített hatalmába.
-Kérlek ne! Kérlek Nina,nyugodj meg. Apád nem komolyan gondolta.-suttogta anya. De hiába én egyre távolodtam el- A lábaim jártak és próbáltam előre futni de mintha valami alattam felemelkedett volna amibe földbe gyökerezett a lábam és az meg elindult hátra.
-Szeretünk kicsim-kiabálták anyáék.-Viszlát. Majd talán találkozunk még egyszer legyél jó.-próbáltak mosolyogni.
-Neeee!!!!-kiabáltam de hangom egyre elvékonyult és újra a sötétségben találtam magam. De most más volt. Kivűlről láttam magam. Még ordítottam azt a "ne4" szócskát majd hangom elhalkult és akárhogy kiálltottam volna nem ment.


-Ne!-ültem fel az...Ágyamról?-néztem körbe zavartan.
-Mi? Mi történt?-kérdeztem zavarodottan testvéreim akik megkönnyebült pillantással bámultak engem.
-Hát...amikor kimondtuk hogy Alec meghalt hírtelen elájultál.-húzta össze szemöldökét Mark.
-Ezt tudom de...-kérdeztem volna hogy anyáék hova tűntek. De éreztem hogy mint a múltkori alkalommal csak felzaklattam volna őket. Szóval inkább kussba maradtam.
-Alec küldött neked valamit.
-Mi?-kérdeztem fájdalmasan. Iszonyúan fájt a tudat hogy elvesztettem.
-Hírek szerint beállt a Hiltonok közé. De mivel  Katherinenek nem  viszonozta érzéseit rávette az apját hogy öljék meg.
-Katherine?-kérdeztem összehúzott szemekkel.
-Damon lánya.-húzta meg vállát Josh.Én meglepődtem.
-De mivel baráti kapcsolatba került egy Hiltonnal akinek később kiderült még régebben megmentette Alec az életét eljuttatta hozzánk ezt az üzenetet.-mondta David
-Megkaphatnám?-kérdeztem puszta kíváncsisággal.
-Természetesen.-nyújtotta Josh felém. Egy gyönyörű nyaklánc volt az. A nyakláncom swarovski kőböl kirakva egy lakat és mellette egy szívecskés kulcs. Megfordítottam és a lakat hátulján volt egy kis szöveg belegravíroztatva:
-"Vigyázz a szívemre,itt hagytam neked."-olvastam fel hangosan. A szívem összeszorult hiányától.

-Köszönöm-mosolyogtam Katyre. A mosolyom nem volt valami meggyőző sőt a szomorúság még egy vaknak is felfedező lehetett volna.
-Semmiség. Alec szeretett.-suttogta meggyötörten neve hallatán.
-És itt a levél.-adta oda Josh a levelem.
-Köszönöm-mosolyogtam majd megöleltem.A fülébe csak ennyit suttogtam:"Mit kezdenék én ti nélkületek. Márcsak anyék hiányoznak." Tudtam hogy mindneki halja de attól még belesttogtan fülébe. Josh,David,Mark és az én arcom egyszerre eltorzult.
-Na mi kimentünk. Hadd olvasgasd csak.-moslyogtak szomorúan majd intetek a többieknek. Mind egyszerre  felállt és az ajtó felé vették az irányt.
-Katy?-kérdeztem félve.
-Igen?-fordult meg.
-Itt maradnál velem?-kérdeztem félve ismét.
-Természetesen-mosolyogott.- Amúgy is még én sem olvastam Alec levelét.-húzta ki a farzsebéből egy papírt.Leüllt melém és nagy nehezen kinyitotta a kis papaír lapot amibe ez állt:




Na ennyi volt.
És ne felejtsétek minél több komi annál hamarabb friss ;)