14.fejezet

Sziasztok. Igen élek még. Nagyon sajnálom hogy így eltüntem és hiún igérgettem. De most itt vagyok és megjöttem a frissel.


Miranda szemszög
Épp a mesterhez sietek hogy elmondjam a nagy hirt hogy Alecet feltehetőleg könnyen magamhoz tudom láncolni. De nem tudok másra gondolni csak is Alecra. Mármint...nem úgy. Nem érzek iránta semmit. Nem tudom hogyan de azt hiszem hogy Alecet valahonnan már ismerem...de honnan ?
- Mester-lléptem be a terembe
- Ó Miranda, na szóval mesélj..mi volt?-húzódott kaján vigyor a szájára.
- Azt hiszem hogy magam köré tudom csavarni-hajtottam le a fejem
- Ezt csodás de...csak azt hiszed ?-váltoot át a mosolygós kis fiu álarcából az igazi arcáva: gonosz,kegyetlen,önimádó és hataloméhes.
- Mármint biztos vagyok benne-hazudtam
- Szedd össze a gondolataid Miranda ! Mi van ha egyszer Alec is észreveszi hogy igazából csak kihasználjuk? Hm? Elmondom én. Én elveszítek egy nagyon értékes vámpírt te meg meghalsz.-ordibált magából kikelve.
- Sajnálom és igérem nem fog előfordulni- hajoltam meg.
- Remélem is- szűrte a fogai közt.- Szóval Miranda akarstz még valamit? -tért vissza a kis álarcába.
- Mester? Kérdezhetek valamit?
- Persze drágám kérdezd csak -mondta mézes mázosan.
- Véletlenül nem lehet hogy ismerem én Alecet régebről is ?-kérdeztem félve.
- Nem. Én mentettelek meg a farkasoktól és én tudtam meg az egész életed és sehol se merült fel benne Alec-mondta ridegen. Igaza van. Nem áltam volna be ebbe a hülyeségbe ha nem tartoztam volna neki hálával.
- Igen is-hajoltam meg majd az ajtót megcélozva elindultam.
-Miranda várj!-szólt utánam Victoria.-Menj fel Alechez. Biztos egy kis társaságra vágyik-mosolygott ravaszul
- Igenis-mosolyogtam bárgyún. Majd elindultam.Komolyan hogy menthetett meg ez a hárpia és Damon. Egyszerűen nem értem meg hogy hogy szorulhatot ezekbe annyi könyörületesség hogy megmentsenek amikor két szemel láttam mennyire nem érdeklik őket az emberek sorsa és hogy mennyire lenézik őket. Mire feleszméltem már Alec ajtajánál találtam magam. Iledelmesen bekopogtam.
- Szabad-mondta Alec. Ez jó alkalom hogy tapogatózhassak.
- Alec,szia -mentem be majd magam után zártam az ajtót.


Alec szemszög

Épp az ideiglenes szobámba ülök és gondolkodom. Hogy min? Ninán és ezen az egészen. Kezdem megbánni hogy belementem ebbe a bolondségba. De már ezt úgyse fordíthatom vissza. Sajnos. Elmélkedésemből halk kopogás ébresztett ki.
- Szabad-szóltam ki. A kopogó még egy percig várt majd benyitott. Az a lány állt ott akit küldtek hogy az ujja köré csavarjon.
- Alec, szia- jött be majd maga után bezárta az ajtót. Ebből még nem fog semmi jó kisülni.
- Mit szeretnél ? -erőltettem egy hatalmast vigyort a képemre.
- Beszélgetni-mondta. Én erre látványossan elszomorodtam. Ha tudná hogy mennyire örülök annak hogy csak beszélgetni akar.
- De majd azután...-harapta félbe a mondtatot. Ajaj. Ettől féltem.
- Rendben ülj le-paskoltam meg magam mellett a helyet.
- Amúgy még be se mutatkoztam Miranda -nyujtotta a kezét. Miranda. Miranda?
- Miranda hogy változtál át? -muszály megbizonyosodnom róla hogy ő nem az a Miranda.

Miranda szemszög

- Miranda hogy változtál át ? -vágott nagyon illyedt arcot Alec.
- Hát tudod farkastámadás. Majd Damonék megmentettek én késöbb nőttem és amikor betöltöötem 18 életévemet megharapott egy vámpír. Majd hálám jeléűl eljöttem beállni a seregbe-mondtam. Erre Alec még feszültebb képet vágot.
- Mi volt a emberi neved ? -figyelte idgesen a falat.
- Miranda Black-mondtam a régi emlékek feltörvén szomorúan.
- Miranda Black ?
- Igen
- Miranda. Nem Damonnék mentetek meg. Damonék megölni akartak. Én mentettelek meg.- mondta ridgen. Várjunk. Mi van ? Akkor ő az aki megmentett engem. Ezt ki is deríthetem.
 - Add a kezed
- Mi? Miért? -vonta össze szemöldökét
-Csak add-vettem el én. A szemem előtt lebegtek azok a képkockák ahogy Damonék rám uszítják a farkasokat és Alec hirtelen beugrik és fut velem. De a farkasok követnek. Majd engem biztonságba helyezve egölte a farkasokat. Majd amikor már biztonságba voltam becsengetett egy házhoz és mire kinyithatták volna az ajtót ő ott hagyott engem. A képkocka végett ért.
- Akkor te..? -nem tudtam mit mondani a meglepődötségtől
- Igen én mentettelek meg Miranda.- nézett mélyen a szemembe.


Cameron szemszög

Nina elfutott Katy meg utána rohant. Katy. Állj Cameron már megint róla álmodozol.. Egyszerűen nem tudom kiverni a fejemből. A mosolya a szeretett teli arca, ahogy rámnéz azt érzem hogy a rég rideg szivem újra dobogni kezd és ölni tudnék a pillantásáért.

- Cameron ne ábrándozz4 Mnetsük meg Alecet! -futott be Nina a szobámba Katy az oldalán.
- Mi van? Tudjátok hol van Alec? -néztem rá az értetlen de mégis boldog Katyre.
- Igen. Hallod Cameron. Ne ábrándozz,gyere! Meg kell mentenünk Alecet.

Nina szemszög

Igen! Most már semmi sem akadályozhat meg abban hogy megmentsük Alecet.
- Nina várj! Kisérett nélkül sehova se mész- tört be az ajtón Josh. Talán elkiabáltam.
- De... -elenkeztem volna
- Semmi de..nem engedlek el és kész. Várj kint mi addig össze szedjük a csapatot-kordinátolt Josh.
- Rendben -adtam be a derekam majd ballagva kimentem az ajtón le a kertbe. A kertben csend honolt. Itt az agyam mondig kitisztul. Egy padot megcélozva leültem majd a fejem hátradöntöttem és néztem a kék eget. Valyon Alec most hogy van ? És miért érdekel engem az hogy Alec hogy van ? Nem tudom miért de már nem vagyok annyira biztos benne hogy csak barátként tekintek rá. Még magamnak se tökéltem be hogy szerelmes vagyok Alecbe. Szeretem Alecet. De nem hiszem hogy ezt valamikor is elmondhatnám neki.